UJÉV NAPJÁN
Megérte ezt az évet is.
Megérte a magyar haza:
A vészes égen elborult,
De nem esett le csillaga.
Meg van vagdalva, vérzik a kezünk.
De azért még elbírja fegyverünk
S amerre vág,
Ott hagyja fájó vérnyomát.
Ott hagyja fájó vérnyomát,
Haramja csorda, képeden!
Hogy majd az ítéletnapon
E bélyeg vádlód legyen,
Vádolód ad Isten színe előtt,
És gyújtsa rettentő haragra őt,
Te ellened,
Ki ránk veszett fogad fened!
De mit az ítélet nekünk?
Ha lesz is az, sokára lesz!
És ami több, és ami fő:
Az Isten könyörületes.
Még majd kegyelmet adna nékik Ő...
Ne várakozzunk: e vérengző
Kutyák felett
Tartsunk magunk ítéletet!
Tartsunk oly vérítéletet,
Hogy elborzongjon a világ:
Mjd addig szorjuk rájok a
Szörnyű halálos nyavaját,
Amig hírmondonak marad csak egy,
Hogy jaj neki,
Ki a magyart nem tiszteli!
Nekünk most az isten kevés,
Mert ő nem eléggé kemény:
Hozzád imátkozom pokol,
Az új esztendő reggelén :
"Önsd sziveinkbe minden dühödet,
Hogy ne ismerjünk könyörületet,
Mig e gazok
Közül a földön egy mozog"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése