EMESE ÁLMA

Emese álma

Attila nagykirály birodalmának széthullása után a súlyos megpróbáltatások évei nehezedtek a hun és a testvér magyar népre. Nagy volt a szomorúság a szabadsághoz és uralkodáshoz szokott őseink szívében.Reményüket mégsem adták föl. Bíztak a magyarok Istenében! Bíztak abban hogy Isten akaratából jön majd egy uralkodó, aki ismét eggyé kovácsolja a hun-magyar népet,és vezetésével visszafoglalják őseik földjét,Pannóniát,ahol újra boldogan és szabadon élhetnek.Emlegették is Isten ostorát,kinek a fél világ hódolt.Az Ő kardja előtt bizony minden nép meghajolt.

A Főtáltos már megjósolta,hogy a TUDÁS népére rövidesen egy dicső kor hajnalodik,mikor minden magyar emelt fővel nézhet a jövőbe.

A jóslatot követő éjszakán ÜGEK feleségének,a jóságos és kegyes nagyasszonynak, EMESÉNEK megjelent álmában ISTEN szent madara,a TURULMADÁR.

Alakja,mintha Emese bársonyos hajából szövődött volna,s mellén egy emberi arc vonásai rajzolódtak ki.Emese mélyen meghajolt,fejét lassan felemelte,és szelíd szemét az ég küldöttére vetette.Valami különös,fenséges érzés és nyugalom hatotta át egész lényét.

A Turul alakja ekkor mennyei fénnyé változott,és így szólt Emeséhez Isten követe:Néped a megpróbáltatások éveit méltóságosan viselte.Istenét soha nem hagyta el.Ezért az ÚR kegyelméből fiad születik,ő és utódai dicső uralkodói lesznek népednek.Ez Isten akarata!

A Turulmadár ekkor nagy sebességgel elszállt,és beolvadt a csillagok sziporkázó fényébe.Emese felébredt.

Talán csak álom,álom volt az egész!? A képzelet pajkos szüleménye!? -Semmi más.-gondolta Emese,aztán óvatosan felkelt,magára öltötte fehér bársony köntösét,és csendben kiment.Leült az udvar közepén álló, lombtalan nagy fa alá.Tekintetét bizonytalanul, elmerengve a hideg és ezernyi csillagfénytől ragyogó égre emelte.Testét melegség sugározta át, és a szíve alatt fogamzott élet elindult a sorstól meghatározott útjára.

- ÁLMOS!?Álmos legyen a neve - gondolta Emese.Arcát önfeledt mosoly ülte meg,és szeme sarkában az örömkönny gyöngyszeme csillogott.